pocakfotózás kismama fotózás újszülött fotózás babafotózás keresztelő fotózás gyermekfotózás óvodai fotózás családi fotózás
Sokszor találkoztam már azzal a visszajelzéssel nagyobb gyerekek fotózásakor, hogy „bárcsak előbb találkoztunk volna”, mert akkor már egészen pici baba kortól sor kerülhetett volna a babafotózásra. A szép pillanatképek nagyon fontosak, ez közös „kis ügyünk”. Mert a hálás szülőknél és a már egy alkalom után is „ragaszkodó” kicsiknél nem létezik nagyobb köszönet.
Koszta Regina
Őszintén szólva sosem gondoltunk arra, hogy profi képet készíttessünk a kislányomról. Úgy hittem, a saját készítésű képek is lehetnek nagyon jók, nincs szükségünk " beállított fotók "- ra és plusz kiadásra.
A lehetőséget - hogy Regina sorozatot készítsen a babánkról,- ajándékba kaptuk. És vele együtt egy olyan életre szóló élményt, amiért mindig hálásak leszünk.
Évente legalább egyszer mi biztosan megismételjük és jó szívvel ajánljuk minden szülőnek.
Farkas Éva
Lelkes első gyerekes anyukaként kisfiam fejlődésének minden pillanatát szeretném megörökíteni. A több száz saját kép mellett nem gondoltam arra, hogy profi fotóssal is készíttessünk sorozatot róla - a családi fényképezés lehetőségét ajándékba kaptuk. A képek minden várakozásomat felülmúlták: a hibátlan technika és beállítások mellett sikerült megőrizni a természetességet és spontaneitást. A fényképek tükrözik kisfiam ezer arcát. Regina nemcsak szakmailag bizonyított - látszik mennyire szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát, számára a legfontosabb, hogy a baba a fotózást játékként élje meg, nagyon ért a gyerekek nyelvén. A közös munka kapcsán pedig nagyfokú megbízhatóságot tapasztaltam: hajszálpontosan érkezett, ígéretéhez híven mindig telefonált és rugalmasan alkalmazkodott a család időbeosztásához. Családos barátaim a képeket nézegetve mind kedvet kaptak egy hasonló fotózáshoz - Reginát és a Pillangofotot bátran merem nekik ajánlani.
Leiblinger-Kozma Szilvia
Regina többször volt nálunk Bilimbo Házában fotózni. Mindig pontosan, a megbeszéltek szerint történt a fotózás. Farsangkor majdnem egész nap velünk bulizott és sok-sok életképet készített a csapatról, a beöltözött gyerekekről, volt olyan fotózás, amikor 1 órára ugrott be, hogy lekapjon bennünket, dolgozókat egy gyors csoportképben, amíg a kicsik a szobában aludtak. Rugalmasság felsőfokon, a gyerekeket le sem lehetett szedni Regináról...ja, és a képei is szuperek.
Bilimbo Naphegy